udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
32
találat
lapozás: 1-30 | 31-32
Névmutató:
Coldea, Mihai Florian
2017. szeptember 21.
Hatvanötök és egyéb csemegék
Mielőtt az olvasó azt gyanítaná – és némi okkal – hogy rögeszmésen tapadok a témára (lásd. ez év jan. 18, febr. 17, ápr.13, jún. 29. – igaz csak egy mondat erejéig – e rovatban megjelent szövegeimet), igyekszem már az elején hozzátenni: nem a szolgálatok és a besúgók az egyetlen kizárólagos hobbim. Ezért nem is tekinthetem magam szakértőnek, a kérdéskör beható ismerőjének; más lapra kívánkozik, hogy már az is eleve gyanús lehet, ha valaki ebben a pászmában számít specialistának. Nos, ennyi captatio és ködösített sejtelmeskedés, után lássuk a medvét! Mely nem brummog, nem került a kilövendő-áthelyezendő nagyvadak közé, hanem csak egy kiszuperált SRI-tiszt, aki azt igyekszik elhitetni, hogy a nulladik döntési kör közelében szolgált főspion. Dragomir, a nyugalmazott ezredes több ízben is jelezte, hogy „mondanivalója” van, nyomasztja a Román Hírszerző Szolgálat házatáján tapasztalt visszaélések sorozata, és nemes inditéktól sarkallva nem tesz egyebet, csak az intézmény (maradék) mundérját mentené.
Másfelől Florian Coldea, a SRI szintén nyugállományba vonult(atott) második embere rosszhiszeműséggel vádolja egykori kollégáját és beosztottját, sötét háttérszándékok eszközének nevezi őt, és úgymond ellentámadásba lendül. Hagyjuk kettejük pengeváltását folytatódni (bár ez a kifejezés túl preciőz, azt sugallná, hogy itt két talpig gentleman vív meg saját és osztálya becsületéért, férfiasan, egyértelmű szabályok szerint), 00 és fordítsuk tekintetünket egy konkrét kérdésre: a sajtóba plántált SRI-tisztek (ügynökök, megbízottak, kollaboránsok, spiclik, ízlés szerint tessék válogatni) ügyére. Mert Dragomir „listáján” 65 név szerepel, köztük egy focicsapatnyi sajtós. Az exezredes úgy véli, ezek a személyek közvetlenül kapcsolatban álltak a Hírszerző Szolgálattal, és ezért érdemes őket a parlamenti szakbizottság összevont szemöldökű testülete elé citálni. Mindeközben Coldea egy interjúban kitérő választ ad arra a kérdésre, hogy léteztek/nek-e a redakciókban álcázott titokszolgák; a felelet gazdája olyanformán farol ki a dialógusból, hogy egyben utal arra: a SRI-nek mindenhol ott kell lennie, ahol a munkája megköveteli és ahol hasznos infókat tud beszerezni. Ami pedig azt a kérdést, vagy inkább kételyt illeti, hogy ezáltal nem sérül-e az információ, nem válik-e manipulált anyaggá a hír, az értesülés, az adatolt tény, s a szakma tájékoztató funkciója okafogyott lesz, nos, erre határozott nemmel válaszol az egykori SRI-illetékes. Indoklása letaglóz: merthogy ő nem állította, hogy vannak álcázott tisztek, s ha mégis, hát azoknak nemzetvédelmi ügyekkel van dolguk, nem a sajtóorgánum kiadói politikáját firtatják, meg a minden szerkesztőségben terjedő pletykákat, melyek szerinte amúgy is napvilágra kerülnek. S mindezt, a hüledezés után akár elszólásnak, rosszul értelmezett kérdésre adott válasznak tekintené az egyre szkeptikusabb, ám mégis higgadtságra szavazó vélekedő, ki lennék éppen.
Csakhogy Coldea viszonyulására rárímel egy másik ex válasza: George Maior, az amerikai román nagykövetté „avanzsált” volt hírszerzőfőnök sem zárta ki – kronológiailag Coldea kijelentése előtt – hogy a sajtóban hírszerzők működnek. Pontosabban úgy fogalmazott: mindenütt jelen kell lenniük, ahol ezt a nemzetbiztonság megköveteli. A sajtón túl, a gazdasági szférában és a politikában is – teszem hozzá én, vállalva a hipotézissel járó kockázatot. Ez utóbbi szférában kiadós tapasztalatunk van: csak egy friss példaként a Nemzeti Liberális Párt alighogy eltemetett tiszteletbeli elnökének esete. Mircea Ionescu Quintus megérte a száz esztendőt, ebből három évtizeden át, 1959 és 1989 között jelentett a Szekuritaténak: a különben epigrammistaként ismert politikus ebben a periódusban 183 ízben súgott be. Feljelentései bizonyára nem szerepelnek majd az életművet akár „válogatott alkotások” címen bemutató kötetben. A temetésére rászervezett rosszízűen túllihegett ceremóniát elnézve még csak lábjegyzetben sem jut a jelentéseknek hely.
Rostás-Péter István / maszol.ro2017. október 4.
Sokan siratják a Securitate utolsó parancsnokát: nemzeti hős vagy véreskezű hóhér?
Megosztotta a román közvéleményt a Securitate utolsó parancsnokának halála. Iulian Vladot most sokan hősként tisztelik, aki megakadályozta a vérontást az 1989-es decemberi események idején, mások viszont a hírhedt román politikai rendőrség vaskezű vezetőjét látják benne, aki szolgalelkűen teljesítette Nicolae Ceauseșcu parancsait.
A Külső Hírszerző Szolgálat Tartalékos és Visszavonuló Katonai Kádereinek Egyesületét vezető Petru Neghiu tartalékos tábornok úgy véli, hogy Iulian Vlad mentette meg az országot, nélküle a mai Románia nem létezne, ezért nemzeti hőssé kellene nyilvánítani, legalább halála után. Cosmin Gusă politikai elemző szerint Iulian Vlad a kevesek között volt, akik tettek valamit Romániáért 1989 után – sajnos azonban „a románellenes erők győztek akkor”.
Az újságíró Dan Andronic kikelt a Iulian Vladot „becsmérlő újságírók” ellen. Azt elismerte, hogy Iulian Vlad „nem a világ legszelídebb titkosszolgálatát vezette”, ám fontosnak tartotta, hogy mérlegre tegyék az általa elkövetett rosszat és jót. Utóbbi pedig – Dan Andronic szerint – nagyobb súllyal esik a mérlegbe.
Iulian Vlad utasítására ugyanis a Securitate nem lépett fel a lázadókkal szemben, jóllehet Ceaușescu kivégzéssel fenyegette meg a parancs megtagadásáért. Iulian Vladot a szovjet és az izraeli titkosszolgálatok emberei tartóztatták le, vagy pedig a magyar titkosszolgálatnak dolgozó volt román honvédelmi miniszter, Victor Stănculescu, de mindebben szerepe volt a szovjet befolyás alatt álló Ion Iliescunak is – állítja az Evenimentul többségi tulajdonosa.
A volt kormányfő, Adrian Năstase meggyőződése, hogy Iulian Vlad mindvégig a román állam érdekeit védte, a kommunizmus évei alatt is. Lehet, hogy hibázott, de aki dolgozik, az hibázik is – fejtette ki blogján a volt miniszterelnök.
„Rossz családból” származott
Iulian Vlad már fiatal korában kezdve hithű kommunistaként, pártaktivistaként kezdte politikai pályafutását: 16 éves korában már különféle pártfunkciókat töltött be a belügyminisztériumban.
Buzgalmára nagy szüksége volt, hiszen „rossz családból” származott: apja templomi kántor volt. Iulian Vlad akkoriban számos beadványt intézett a munkáspárthoz, amelyben azt magyarázta, miként beszélte lebeszélni apját arról, hogy egyáltalán templomba járjon, és azzal érvelt, hogy már 14 éves kora óta a párt nevelte őt. Az Ifjúmunkás Szervezet Központi Bizottsága úgy értékelte, hogy Iulian Vlad „fokozott munkát fejtett ki már 1946-ban – azaz 15 évesen – a földbirtokosok kisajátításának, az 1946-os választások megszervezésének, az 1948-as államosítás előkészítésének érdekében és tevékenyen részt vett „a földesurak malmainak államosításában”.
A bukaresti pedagógiai líceumot jó eredménnyel végezte el, rövid ideig egy elemi iskolában volt tanító, 1952. május elsejétől azonban a belügyminisztérium tisztje lett, alhadnagyi rangban.
Ettől kezdve a kommunista hatalom megbízható embereként, hűséges kiszolgálójaként tartották számon. A romániai kommunizmus utolsó évtizedében, az 1980-as években mindvégig jelen volt a Securitate vetetőségében. 1983-tól belügyminiszter-helyettesi tisztséget töltött be, a Securitatéban pedig a „belbiztonsággal” foglalkozott, végül pedig a Securitate parancsnoka lett.
Attól a pillanattól kezdve, hogy vezetőségi tisztségeket töltött be a Securitatéban, a kommunista rendszer megtorló intézménye visszatért az ötvenes évek megtorló módszereihez. Így meggyilkolták a disszidenseket (Gheorghe Ursu esete), a zsilvölgyi bányászok 1977-es megmozdulását könyörtelenül leverték, a megtorló akciókat éppen Iulian Vlad tervezte meg. A temesvári ellenállók „autóbusz akció” néven ismert, 1981-es megmozdulásának résztvevőit rögtönzött konstrukciós perek során ítélték el, lemészárolták, az 1989-s temesvári forradalom hangadóit…
Az a tény, hogy Iulian Vlad helyet kapott a Mihai Pacepa szökését kivizsgáló bizottságban, jól jelzi, hogy mennyire megbízható embere volt Nicolae Ceaușescunak. Ebben nem kis szerepet kapott az is, hogy a belügyminisztérium államtitkárként a kémelhárításáért is felelt.
A Román Hírszerző Szolgálat is „felvállalta”
Mindennek ellenére a kétezres évektől kezdve a közvélemény jó része megfeledkezett Iulian Vlad szekus múltjáról, és hősként kezdte tisztelni a tábornokot, részben azért, mert 1989 decemberében parancsot adott a Securitaténak a visszavonulásra, másrészt pedig azért, mert megvédte Romániát a külföldi (főleg a magyar) kémektől.
A Securitate helyét átvevő Román Hírszerző Szolgálat csakhamar „felvállalta” Iulian Vladot. 2014-ben meghívást kapott az Antiterrorista Harcos Napjára, amelyet Románia legfontosabb hírszerző szolgálatának központi székházában rendeztek meg. Ezen az eseményen egyébként arról is megemlékeztek, hogy 40 évvel korábban jött létre Romániában az első terrorelhárító struktúra.
A Román Hírszerző Szolgálat igazgatója, George Maior és operatív vezetője, Florian Coldea, a Securitate volt vezetőjével közösen megemlékeztek „a terrorfenyegetés ellen harcoló valamennyi névtelen román harcosról”, és levetítettek egy filmet is, amely a terror elleni fellépéséért magasztalta fel a Securitatét. Holott a Securitate terrorellenes struktúrája, az USLA fontos szerepet töltött be az 1989-es események elfojtására irányuló kísérletekben.
A helyzet sajátos bája az, hogy éppen ezekben a napokban tisztelegtek Temesváron, Klaus Johannis részvételével az 1989-es forradalom ártatlan áldozatai előtt. A bukaresti Bookfest nemzetközi könyvkiállításon bemutatták a Román Hírszerző Szolgálat 25 éves tevékenységéről beszámoló monográfiát – amelyre meghívták Iulian Vladot is, jóllehet a kötetben szó sem esett a Securitatéról.
Megfejtetlen rejtélyek maradtak utána
Iulian Vlad már nyomban az 1989-es események után kidolgozta saját változatát a Securitate és saját szerepéről Romániában. A megtorlásokért elődjét, akiből a kommunista rendszer belügyminisztere lett, Tudor Postelnicut okolta, aki a diktátor szolgálatába állította a Securitátét.
Jómaga viszont – állította – sokat tett a romániai disszidensek védelméért, és itt például Doina Corneát, Radu Filipescut és Gabriel Andreescut említette. Mindketten azonban egészen másként emlékeznek meg Iulian Vlad szerepéről, és minderről másként ír a Securitate 1989-as egyik belső jelentése is, miszerint Doina Cornea és Radu Filipescu ellen a Securitate a szocialista rendszer elleni propaganda miatt indított vizsgálatot.
Iulian Vladról gyakran emlékezik meg a romániai kommunista diktatúrát elemző és Vladimir Tismăneanu által vezetett elnöki bizottság jelentése, amely például megállapítja, hogy 1989 után csupán az 1989-es forradalom elfojtására tett próbálkozásban való részvétele miatt ítélték el, holott fő bűne éppen az volt, hogy az emberi jogokat nyíltan sárba taposó intézményt, a Securitatét vezette.
„A nagy hóhérokat továbbra is kitüntetik, magas nyugdíjakban részesítik, az áldozatokat pedig továbbra is becsmérlik, vagy pedig egyszerűen elfelejtik” – hangzik a jelentés, amely így folytatja: Mivel a kommunista párt 1989 decemberében „gyakorlatilag megbénult, a pártfőtitkár csakis a Securitatétól remélhetett segítséget, amely Iulian Vlad vezetése alatt teljesítette Ceaușescu drákói utasításait is”.
Iulian Vladot végül is huszonöt év börtönre ítélték. Ebből négy évet töltött le – Ion Iliescu kegyelemben részesítette. A rettegett Securitate főnöke ezt követően hallgatásba burkolózott. Politikai megfigyelők szerint szabadságának feltétele éppen a hallgatás volt.
Iulian Vlad halálával viszont az 1989-as decemberi eseményekkel kapcsolatos sok rejtély marad megfejtetlen, és sok titkot vitt magával a Securitate „sajátos módszereiről” is. Bogdán Tibor / maszol.ro